A német nyelv és (helytelen magyar kifejezéssel) a német „nemzeti érzés” (németül: das deutsche Volk) már több mint ezer éve létezik, de az egységes német nemzetállam csak 1871-ben jött létre, amikor megszületett a Poroszország vezette Német Birodalom. Ez volt a második német Reich, azaz birodalom.

Az első német Reich, más néven a Német-római Birodalom a Frank Birodalom 843-as felosztásakor jött létre (amelyet Nagy Károly alapított 800. december 25-én), és különböző formákban egészen 1806-ig létezett, amikor is a napóleoni háborúk egyik eredményeként felbomlott. Története során a császári hatalom gyengült, egyre nőtt a fejedelmek önállósága, akik közül a hét leghatalmasabb (a választófejedelmek) választották a császárt.

Luther Márton fellépésével Németországban kezdődött a reformáció, amelynek messze ható következményei lettek Európa szellemi életére. Magában Németországban pedig a harmincéves háború, majd a német kisállami rendszer megszilárdulása lett a következmény.

1815 és 1871 között Németország független államok tucatjaiból állt, ezekből 39 a Német Szövetség (Deutscher Bund) tagja volt.

A második Reich, a Német Császárság kikiáltása 1871. január 18-án, a Versailles-i kastélyban történt, a franciák porosz–francia háborúban elszenvedett 1870-es veresége után. Németország egyesítésében jelentős szerepet játszott Otto von Bismarck, a 19. századi Németország legjelentősebb államférfija.

Franciaország a napóleoni háborúk óta, amikor legyőzte Németországot, a németek legnagyobb ellenségének számított. 1914-ben, az első világháború kezdetén német csapatok behatoltak Franciaországba. Kezdeti sikerek után a háború rengeteg áldozatot követelő lövészárok-háborúvá fajult. A világháború 1918-ban véget ért, a német császárt lemondásra kényszerítették, majd az 1918-ban kitört forradalom leverése után a császárság helyén létrejött a Weimari köztársaság.

A versailles-i békeszerződés Németországot tette felelőssé a háború kirobbantásáért. A rossz gazdasági helyzetben – amelynek részben a kemény békefeltételek, részben a gazdasági világválság volt az oka – egyre több német támogatta az antidemokratikus pártokat, jobb- és baloldaliakat egyaránt. Az 1932. júliusi és novemberi rendkívüli választásokon a nemzetiszocialisták 37,2% és 33,0%-os eredményt értek el. 1933. január 30-án Adolf Hitler lett Németország kancellárja, az 1933. március 23-án született felhatalmazási törvény pedig, gyakorlatilag hatályon kívül helyezve a köztársaság alkotmányát, diktátorrá tette.

A Harmadik Birodalom (Reich) a nemzetiszocialisták birodalma volt, 1933-tól 1945-ig. 1934-ben Adolf Hitler osztrák származású kancellár lett Németország birodalmi elnöke is, egyúttal olasz fasiszta mintára (duce) nemzetvezető (führer) ezzel a teljes hatalom a kezében összpontosult.

Hitler politikája a második világháború 1939. szeptember 1-jén történt kitöréséhez vezetett. Németország és szövetségesei kezdetben komoly katonai sikereket értek el, a kontinentális Európa nagy részét elfoglalták, beleértve a Szovjetunió európai területeit is.

1943. november 28-án, a teheráni konferencián a szövetséges hatalmak megegyeztek, hogy az Amerikai Egyesült Államok 1944 májusáig partra száll Nyugat-Európában és megnyitja az úgynevezett második frontot. Ezzel egy időben a Wehrmacht erőinek lekötése érdekében a szovjet Vörös Hadsereg is általános támadást indít a keleti fronton.

Az Egyesült Államok késlekedett a partraszállással: arra csak június 6-án került sor (D-day). A Vörös Hadsereg a megegyezésnek megfelelően röviddel a partraszállást követően 2,5 millió katonával és 6000 páncélossal támadást indított a Wehrmacht Központi Hadseregcsoportja (Heeresgruppe Mitte) ellen, 350 000 német hadifoglyot ejtve. 1945. április 16-án a szovjet Vörös Hadsereg elérte Berlint.

Megszállási zónák 1946-ban. A Saar-vidék (csíkozott) francia fennhatóság alá került (1947–1956). A vörös terület később, 1949-től az NDK nevet vette fel

Az ostrom során Hitler öngyilkos lett, majd nem sokkal később, 1945. május 8-án Németország letette a fegyvert. A nácik által megszállt területeken a második világháború alatt hatmillió zsidót irtottak ki, lásd holokauszt. A háború következményeként az ország jelentős területeket vesztett, 15 millió németet űztek el korábbi otthonából, és 45 évre megszállási övezetekre, ún. amerikai, angol, francia és szovjet zónára osztották az országot. Számos kiváló német tudóst, orvost, művészt, színészt, zenészt, karmestert, közgazdászt, építészt és mérnököt fosztottak meg évekre munkájától, gyakran indokolatlanul.

1949-ben két német állam jött létre. A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK, köznyelven: Nyugat-Németország) 12 német szövetségi tartományból az angol, amerikai és francia megszállási övezet területén, és a Német Demokratikus Köztársaság, (NDK, köznyelven: Kelet-Németország) öt német szövetségi tartományból a szovjet megszállási övezet területén.

1955. május 5-én hirdették ki a szövetségesek Németország korlátozott szuverenitását, vagyis hogy megszűnt Németország „megszállt ország” státusza. Az NSZK 1955. május 9-én csatlakozott a NATO-hoz, az NDK pedig május 15-én a Varsói Szerződés tagja lett. Az 1961. augusztus 13-ától az NDK hatóságok által felhúzott berlini fal teljesen elszigetelte a két német államot egymástól.

A szocializmus európai bukása után, az 1945-ben a szovjetek által kihasított keleti országrész 1990-ben csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz.

1994. augusztus 31-én, csaknem 45 év után az utolsó orosz katona is elhagyta az immár egyesült Németország területét. A kivonulás 337 800 katonát, 208 000 civilt, 677 000 tonna hadianyagot, 691 db repülőgépet, 600 db helikoptert, 4000 db harckocsit (az ezt megelőző években már kivontak 5000 db-ot), 8000 db harcjárművet és 3500 db tüzérségi eszközt érintett. A hátrahagyott katonai létesítményeket, laktanyákat részben tovább hasznosította a Bundeswehr, részben polgári célra értékesítették.

Ma Németország az Európai Unióban minél szorosabb politikai, védelmi és biztonsági együttműködés létrehozására törekszik.